További blogbejegyzéseket a goghtibor.blog.hu oldalon talál!

Interjú Gőgh Tibor plébánossal

2016. november 20. 12:00 - Gőgh Tibor

Megjelenik a Keresztény Élet hetilap "Papi arcélek" rovatában.

„Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” – olvasható János Evangéliumában, a 20. fejezet 21. versében. Mai szemmel nézve nagy bizonyosságról és erőteljes küldetéstudatról árulkodó gondolatot választottam újmisés jelmondatomnak. Egy fiatal pap eltökélt és mindenre képes. Szellemi-lelki felvértezettsége, melyet a teológián és a szemináriumban megkapott, bátorságot és erőt ad neki a rá váró, még alig ismert kihívásokkal és küzdelmekkel szemben.

tibor3.jpg

Fotó: Gőgh Tibor plébános, Lébény, Győrsövényház, Fehértó és Bezi katolikus lelkipásztora

Komáromban születtem, 1972. szeptember 1-én. A trianoni döntés értelmében a történelmi Komárom Szlovákia része lett. Szülőföldem Csallóköz, az öreg Duna és a Kis-Duna (régi nevén Csalló) által határolt terület, a Kisalföld északi része. Gyermek és ifjúkori éveimet, 19 éves koromig, Gútán (ma Kolárovo) töltöttem, ebben a tizenkétezres, még ma is szinte egészében magyarok lakta, kisvárosban. A négy nagy be-, ill. kivezető út egyikét Győri utcának hívják. Az ott élők, ahogy régen, úgy ma is, szívesen gondolnak Magyarországra, s ha nagyvárost akarnak látni, úticélként legelőször a mintegy 50 km-re fekvő, nyugat-magyarországi város jut eszükbe. Magyarországon, általános iskolás koromban, 12 évesen, jártam először, méghozzá a Balatonnál. Akkortájt évente csak két alkalommal utazhattunk az anyaországba.

A Komáromi Középfokú Gépészeti Szaktanintézetben érettségiztem 1990-ben. A tanórai szünetben, egyik tanáromtól, aki hetente kétszer járt pártgyűlésre, azt hallottam, hogy „Mi keresztények.” Ezen megbotránkoztam, mert Isten nevét abban az időben még nem mondták ki az iskolában. A tanár magatartását egy kollégája azzal magyarázta, hogy az illető egyedül él, nehéz az élete, csak érdekből kommunista. Az iskola duális képzést (párhuzamosan folyt az elméleti és a gyakorlati oktatás) biztosított növendékei számára. A műszerész szakma mellé érettségi bizonyítványt is szerezhettem. A komáromi hajógyárban megismertem a kemény fizikai munka mibenlétét. A fém hajótestek által megtöltött óriási csarnokokba télen befújt a hó. A kemény munkát szűk helyen, zord körülmények között végeztük, szótlanul. A szánkat igazán csak 1989. novemberében nyitottuk tágra, amikor fiatalként, nem lehetett minket lebeszélni arról, hogy másokkal együtt, Komárom főterén, tüntetésen vegyünk részt és követeljük a rendszerváltoztatást. Több középkorú, családos ember, óvott minket és arra figyelmeztettek, hogy még minden visszarendeződhet, s akkor majd nagyon megütjük a bokánkat.

Szülővárosomban gyártották a Magyarországon is ismert Babetta motorkerékpárt. Egy évet töltöttem a gyár munkapadjainál 1990-91 között. A szülői ház körül, fóliasátrakban, uborkát, paradicsomot, salátát, paprikát, a szántón pedig kukoricát, fokhagymát, vöröshagymát termesztettünk. Ebben az időben virágkertész szerettem volna lenni, de elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy a szülőföldemet elhagyjam és a morvaországi Olmücben, csehül tanuljak. Halottak napjára krizantémot neveltem, szombatonként újságot hordtam, fémet, papírt gyűjtöttem. Szüleim úgy neveltek, hogy a vágyaim eléréséhez szükséges anyagi fedezetet saját munkámmal teremtsem meg. A fizikai munkától nem vonakodtam. Létezésem alapját jelentette számomra, oly annyira, hogy később, a szellemi munkára való „átállás” bizonyos nehézségekkel járt, és hosszabb időt vett igénybe annak megértése, hogy nem csupán fizikai munkából szabad és lehet megélni.

Hivatásom története összefügg ifjúkori útkeresésemmel. Már gyermekkoromban szívesen leültem az árokpartra, hogy ott mélázzak. Arra már nem igazán emlékszem, hogy gondolataim ilyenkor milyen utat jártak be. Édesanyám mesélte, hogy az arra járó gyermekorvos gyakran figyelmeztetett: „Kelj fel, Tibor, a kőről, mert megfázol!” A szülői házban keresztény szellemiségben éltünk, de a vallásgyakorlat nem volt része mindennapjainknak. Általános iskolás koromban nem részesültem hitoktatásban. „Akaratos” gyermek lévén, inkább társaimat követtem. Gyermekkorom éveit a sok baráti kötődés, a közös tevékenységek, csíntevések sora tették színessé és emlékezetessé. A szakmát nem magam választottam, ajánlották, hogy szerezzek műszerész végzetséget, mellyel a helyi babetta gyárban elhelyezkedhetek.

Figyelmem a durva fémek és a vasipari munka helyett egyre inkább a lélek és a szellem irányába fordult. Egy idős asszony, Erzsébet, akinek a virágkertészet iránti érdeklődésemet is köszönhetem, vezetett be hitünk igazságaiba és a vallásgyakorlatba. Mind a mai napig számon tartom azt a napot, amikor először léptem át tudatosan és saját érdeklődésemtől vezérelve a gútai templom küszöbét. December 8-a volt, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Következő évben, Erzsi nénivel, Budapestre látogattunk. Ekkor jártam életemben először a fővárosban. Figyelmemet a Duna fenséges kanyarulatai és hídjai mellett a történelmi nevezetességek kötötték le. A budavári Mátyás-templomban olyan hatás ért, melyre azóta is emlékszem. Augusztus 27-e volt, és 1990-et írtunk. Egy olyan nap, melyen végérvényesen elindultam keresztény hitem és a katolikus vallás mélyebb megismerésének útján.

Születésemet követően Vladimír Filo keresztelt, az egykori gútai káplán, aki később a Nagyszombati Főegyházmegye segédpüspöke lett, majd megyéspüspök Rozsnyón. Gyermekkori élményeim közé tartozik Mária nagyanyám imakönyvének böngészése, a szentképek rendezgetése, nagynéném, Juci néni vallásossága és beszámolói a templomban történtekről. Ő naponta megfordult nálunk. Szüleim testvérei közül többen naponta ellátogattak hozzánk. Mindig nagy örömmel, belső megindultsággal vártam a karácsonyokat és évek óta figyelemmel kísértem a televízióban közvetített éjféli szentmiséket. Egy alkalommal, titokban, elosontam Édesanyám és Nagynéném nyomában a templomig, de bemenni már nem mertem. A hideg, havas éjszakában csodálattal bámultam a hatalmas ablakokon kiszűrődő fényt és hallgattam a karácsonyi énekeket. Szüleim nem is sejtették, hogy engem érdekel a vallás és szeretném jobban megismerni keresztény hitemet. Ebben plébánosunk, Berkes Imre atya, nagy örömmel nyújtott segítséget és ő maga, különórákon készített fel, az elsőáldozásra. Érsekújvárott keresztény ifjúsági találkozót szerveztek, melyen sok vallásos fiatallal ismerkedtem meg, akikkel levelezni kezdtem. Bontakozó szerelmek is alakultak. Abban az időben már rendszeresen jártam a vasárnapi szentmisékre, ministráltam és felolvastam. Az ifjúsági találkozón láttam először szerzetest. A rendszerváltozás hajnalán már nyilvánosan is hordhatták habitusukat a kommunizmus ideje alatt titokban beöltözött szerzetesek. Melo Lajos domonkos atya Pozsony mellett, Magyarbélen volt plébános. Sokszor meglátogattam. Szuggesztív egyéniségével több fiatalt, köztük engem is, a szerzetespapi pályára vonzott. Elhatároztam, hogy domonkos szerzetes leszek. Szüleim ezen nagyon meglepődtek. Édesanyám kezdettől fogva mellettem állt, Édesapám csak a későbbiekben nyugodott bele döntésembe, amikor már látta, hogy biztosan elérem célomat. Lajos atya mindenben segített és támogatott. Mivel teljes mértékben magyar közegben éltem, Magyarországra akartam jönni. P. Dóczy Zsigmond dominikánus tartományfőnök vett fel a jelöltek közé. A rendbe való belépés feltétele volt a bérmálás, ezért „gyorsan” megbérmálkoztam Félben. Tóth Domonkos püspök atya bérmált. Lajos atya lett a bérmakeresztapám. Amikor Szent II. János Pál pápa először járt Magyarországon, a rendi életre vállalkozó társaimmal már domonkos habitusba öltöztetve vettünk részt Budapesten, a pápai szentmisén, 1991. augusztus 20-án, a Hősök terén, valamint az esti vecsernyén, a Mátyás-templomban. Ezzel az élménnyel feltöltekezve került sor „hivatalos” beöltözésemre szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, a Thököly úti, akkor még dominikánus, Rózsafüzér királynője templomban. A szerzeteseknek abban az időben nem rendelkeztek még házakkal Magyarországon. Kis novícius közösségünket a gráci domonkos atyák fogadták be münzgrabenstrassei kolostorukba, Auszturiában. A novíciátust heten kezdtük, Mészáros Domonkos atya vezetésével. Nagyon élveztem a közösségi életet, a sok-sok egyéni és közös imát, szentmiséket, közös programokat. Kedvenc olvasmányom, kicsit megmosolyogtató, de az egyházi törvénykönyv volt. Később, kapuvári káplán koromban, amikor lehetőséget kaptam arra, hogy egyházjogásznak tanuljak, már nem éltem ezzel a lehetőséggel. A felkészülés évében sok időt tölthettem olvasással, tanulással és imával. Így teltek mindennapjaink. Fél évig látszólag minden rendben volt. Benső vívódásaim azonban egyre erősödtek. Zárkózott természetem miatt nem hagytam, hogy segítsenek rajtam. Kiderült, hogy túl hamar léptem be a kolostorba. A szerzetesi ruha és a szerzetesi élet nosztalgikus, naiv szemlélete nem volt elég ahhoz, hogy megmaradjak a rendben. A napi szinten jelentkező honvágy is hozzájárult ahhoz, hogy a próbaév vége felé elhagytam a kolostort és Győrben, Dr. Pápai Lajos újonnan kinevezett megyéspüspök úrnál kértem felvételemet a szemináriumba, hogy majdan egyházmegyés papként szolgálhassam a hívőket.

Életem boldog, de küzdelmes évei közé tartozik a teológián eltöltött öt év. A szellemi felvértezés és erőteljes lelki formálódás ideje volt ez. Nagyrabecsüléssel gondolok elöljáróinkra és tanárainkra. Név szerint csak azokat említem, akik már az Atya házában vannak: Tarjányi Zoltán atya, az erkölcstan és a pasztorális tárgyak tanára, P. Hosszú Lajos Ince domonkos atya filozófiatanár, Vereczkei Tamás spirituális atya, Galavits József egyházjogász, történész volt. A diakónussá szentelés előtt, társaimmal abban reménykedtünk, hogy a győri és pannonhalmi pápalátogatás keretében a Szentatya által részesülhetünk a szent rendek első fokozatában, de ez csak álom maradt. Sosem felejtem el, hogy az akkor még teljesen üres győri ipari park területén bemutatott pápai szentmisén milyen hatalmas tömeg ünnepelte együtt az Eukarisztiát. Hasonló élményben volt részem Szent II. János Pál korábbi, szlovákiai látogatásai alkalmával, Pozsonyban és Nyitrán. Erős szél fújt, amit a Szentatya a Szentlélek szelének nevezett, mely ott fú, ahol akar, elvégzi munkáját a lelkekben.

A Győri Könnyező Szűzanya vérrel könnyezésének 300. jubileumi évében, 1997. június 14-én szentelt pappá Dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr a győri Nagyboldogasszony székesegyházban. A bazilika minor rangot a templom csak később kapta meg. Az államalapító és apostoli Szent István királyunk által alapított egyházmegye főtemplomában, a kegykép mellett, itt őrzik a Szent László Hermát és Boldog Apor Vilmos, Győr vértanú püspökének, ereklyéit. Másnap mutattam be első szentmisémet szülővárosom Nagyboldogasszony plébániatemplomában.

A helyi szokás szerint, a felszentelést követő ünnepi ebéden derült ki, hogy első állomáshelyem Komárom lett, a Duna déli oldalán. Ifjúkorom emlékei az északi városrészhez fűztek. Első papi évemet pedig a déli oldalon tölthettem. Tevékenységem fő körét, a szokásos papi tevékenységek mellett, az akkor induló Szent Imre Katolikus Általános Iskola jelentette, ahol hitoktatóként működtem. Itteni munkám gyümölcsét már a következő nyáron learathattam. Felejthetetlen élményt jelentett a Somogy megyében megszervezett hittanos tábor, ahová szinte valamennyi tanítványom eljött. Ragaszkodásuk még hosszú évekig elkísért, s még most is van közülük olyan, akivel kapcsolatot ápolunk. Plébános elöljárómtól, Pados József esperes úrtól, kezdtem megtanulni a hívőkkel való közvetlen foglalkozás módját. Következetes szigora jótékonyan segítette papi személyiségfejlődésemet.

Kapuvárott, Zsebedics József kanonok úr plébánossága alatt, eltöltött év a komáromihoz hasonló tartalommal telt. Nagy meglepetésemre szolgált, amikor egyszer, hazatérőben, nem tudtam gépkocsimmal a szokott helyemen leparkolni, mert a püspök úr autója állt ott. Eszembe se jutott, hogy velem van dolga. Sejtelmes volt, amikor megkért, hogy menjünk be a szobámba, mert négyszemközt szeretne velem beszélni. Kertelés nélkül közölte szándékát: „Arra gondoltam, hogy kinevezlek Lébénybe plébánosnak.” Megdobbant a szívem. Eszembe jutott egy kispapkori élményem. Húsvéthétfőn, Emmausz-járás gyanánt, a mosoni plébániára látogattunk. Útközben megálltunk Lébényben, hogy imát mondjunk a román-kori templomban, mely az Árpád-kor kiemelkedő magyarországi gyöngyszeme. A hátsó padban, imádság közben, arra gondoltam, milyen kár, hogy én egy ilyen jelentős helyen sosem lehetek plébános.

Isten váratlanul beteljesítette óhajomat, sóhajom meghallgattatott. Immár 18. éve állok a lébényi és a társegyházközségek (Fehértó, Bezi, Győrsövényház) szolgálatában. Fiatal papként szívesen meghallgattam az idősebb kollégák beszélgetését. Az irántam való figyelmük és szeretetük megerősített a nehézségek közepette. A legkedvesebb élményeim közé tartoznak a közös névnapok és egyéb alkalmak, amikor papként találkoztunk és kötetlenül beszélgettünk, imádkoztunk és énekeltünk. Megmosolyogtató leírni, hogy még a múlt évezredben, 1999-ben, költöztem a fehértói plébániára, mert a lébényi felújításra szorult. A képviselőtestület tagjaival már az első hónapokban elhatároztuk, hogy mivel a csupán nagy költséggel felújítható barokk épület sosem lesz igazán megfelelő lakóhelye a lelkipásztornak, ezért építünk egy modern, korszerű plébániát. Négy év alatt valósult meg ez az álom, s 2003-ban ténylegesen is lébényi plébános lettem. Azóta történt: Fehértón megtisztítottuk az elgazosodó, erdősödésnek induló keretet, az udvart. A plébánia környezetét parkosítottuk, bevezettük a gázfűtést. A Győri Egyházmegyei Karitásszal megállapodtunk arról, hogy a házban fogyatékkal élők nappali ellátását fogjuk megvalósítani az elkövetkező években. A hatalmas plébániakertben gyógynövényeket termesztünk majd, melynek feldolgozása része lesz a fogyatékkal élők foglalkoztatásának. A templomot kívül-belül felújítottuk. Győrsövényházon befejeztük a félig kész plébániaépületet. Akkor még azt gondolták a hívők, hogyha építenek plébániát, akkor majd lesz helyben lakó papjuk is. Kívül-belül felújítottuk a templomot, parkosítottuk a templom és a plébánia kertjét. Lébényben felújítottuk a kálváriakápolnát, a stációkat, a kertet újraparkosítottuk. A barokk plébániaépületet kívül-belül felújítottuk, zarándokházzá és látogatóközponttá alakítottuk. A templomot kívülről teljesen, belülről részlegesen felújítottuk. Az egyházi fenntartásban lévő temetőt megtisztítottuk a fáktól, bokroktól, régi sírkövektől, új kerítést készítettünk, urnafalat építettünk. A temetőkápolnát kívül-belül felújítottuk, korszerű ravatalozókápolna megépítésére készülünk. Beziben kívül-belül felújítottuk a templomot. A hosszan felsorolt beruházások természetesen nem valósulhattak volna meg a hívők, a püspökség és a különféle pályázati forrásokból nyert támogatások nélkül. Megható élmény volt, hogy a 2000. jubileumi évben minden általam ellátott településen jubileumi keresztet állítottunk és áldottunk meg.

Az építkezések és felújítások a lelkipásztori munkának csak a keretét jelentik. A rendszeres hitoktatás mellett, melyben kiváló hitoktatók segítették (Bujtásné Völgyesi Lívia, Kovács Mónika) és segítik (Miholicsné Lidi Zsuzsanna) ma is a munkámat, mindig is törekedtünk a gyermekekkel való külön, plébániai foglalkozásra (játszóház, ministránsfoglalkozás, hittantábor, nyári napközi). A felnőtteknek megannyi zarándokutat szerveztem, az egynapostól az egyhetesig. Felkerestük a jelentősebb magyarországi szent helyeket és meglátogattuk a szomszédos országokban található Mária kegyhelyeket is. Zarándoklataink egyben kulturális körutazások is voltak. A lébényi Szent Jakab templomot évente több ezren keresik fel, közülük több százan zarándokként érkeznek a Szent Jakab úton, mely innen Ausztria felé folytatódik. A látogatókkal és a zarándokokkal való foglalkozás értékes szelete a Lébényben végezhető lelkipásztori munkának. Templomunk Vox Angelica kórusa (karnagy: Nyerges-Zombó Katalin) középkori, latin egyházi énekeket énekel. A lelkes kórustagok széppé teszik ünnepeinket. Amellett számos koncertet szerveztek már, belföldi és külföldi kórusok részvételével. Szitterné Novits Mária nem csupán Lébényben segít, hanem az általam ellátott többi településen is rendszeres kántori szolgálatot lát el. Hálás vagyok az oltárdíszítőkért is. Minden templomban kifogástalanul végzik áldott szolgálatukat. Nem véletlen, hogy nagypénteken, az Úr szenvedéseire és megváltásunkra emlékező ünnepi liturgiában az oltár körül szorgoskodó testvérekért külön is kérjük az Urat. Templomunk fennállásának 800. éves jubileumának megünneplését 2005-ben harangszenteléssel kezdtük. A templom negyedik, 250 kg-os harangját Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelte fel Dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr. A jubileumi év számos programját a Dr. Erdő Péter bíboros úrral, és számos paptestvér közreműködésével bemutatott ünnepi szentmise koronázta meg 2006. augusztusában. Idén már új megyésfőpásztorunkkal, Dr. Veres Andrással, a Győri Egyházmegye püspökével és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével ünnepeltük templomunk évszázados fennállását, számos paptestvér és a hívők sokaságának jelenlététben. Fél éve megalapítottuk a plébániai karitászcsoportot. A 24 önkéntes lelkesen tevékenykedik a rászorulók érdekében.

A cölibátus adta lehetőségeket, csendes óráimat olvasásra, írásra, önmagam továbbképzésére használom, melyet szeretnék a hívők javára fordítani. A négy egyházközség mellett, az internetes oldalaknak és kommunikációs lehetőségeknek köszönhetően, úgy érzem, hogy rendelkezem egy virtuális, ötödik egyházközséggel is. A modern kor adta információs lehetőségek segítik papi munkánkat. Én magam is igyekszem ezeket a lehetőségeket felhasználva megmutatni egyházunkat és hirdetni Krisztus Evangéliumát, mely ma is megtalálja az utat minden emberi szívhez, talán éppen rajtunk keresztül is.

Ajánlott oldalak:

Lébényi templom: www.szentjakabtemplom.hu

A templom facebook oldala: www.facebook.com/lebenyitemplom

Gőgh Tibor plébános oldalai:

www.goghtibor.blog.hu

www.paterprospero.blog.hu

www.facebook.com/profile.php?id=100011861496850

www.facebook.com/paterprospero

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://paterprospero.blog.hu/api/trackback/id/tr3011803575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu